B. Kovács Lídia
Okleveles pszichológus
Szemlélet
A közös munka kerete
Fontosnak tartom, hogy a szakmai keretek megtartása mellett adott legyen egy oldott hangulatú, biztonságos légkör, amelyben a személyes kapcsolódásnak és a humornak is helye van. Együttműködésünk akkor tud igazán hatékony lenni, ha mindketten önmagunkat adva, komfortosan tudunk jelen lenni a folyamatban. Egy külső nézőpont sokszor olyan vonatkozásokat is a felszínre hoz, amelyek belülről
nehezebben észrevehetők, ezért kész válaszok és tanácsok helyett közösen vizsgáljuk meg, mi zajlik egy-egy elakadás hátterében, és milyen összefüggésekre érdemes más szemszögből rátekinteni.
A közös munka célja, hogy a jelenlegi helyzet megértése mellett hosszútávon is kapaszkodót nyújtson. A folyamat során ezért olyan felismerésekre és megküzdési eszközök kialakítására törekszünk, amelyek a hétköznapokban és későbbi, hasonló helyzetekben is
alkalmazhatók.


Bemutatkozás
Szakmai háttér és tapasztalat
Mesterszakos pszichológusi diplomámat az ELTE tanácsadás specializációján szereztem, ahol a pszichológiai tanácsadás széleskörű elméleti és gyakorlati alapjait sajátítottam el.
Jelenleg intézményi pszichológusként is dolgozom, ahol rengeteg egyedi élethelyzettel és sokféle problémával találkozom. Munkám során éppen ezért kiemelt szerepet kap a rendszerszemlélet, vagyis az egyéni nehézségek mellett a családi, tágabb kapcsolatrendszeri és környezeti tényezők figyelembevétele. A különböző személyiségekhez és kommunikációs stílusokhoz való gördülékeny alkalmazkodás segít abban, hogy megtaláljam az adott klienshez és helyzethez leginkább illeszkedő megközelítést.
Intézményi munkám részeként szülőkonzultációkat és nevelési tanácsadást is végzek, amelyek során a gyermek viselkedésével kapcsolatos kérdések mellett a szülői bizonytalanságok, elakadások és a fennálló családi dinamikák közös feltárása is lehetőség
nyílik.
Terápiás eszköztár
Alkalmazott módszerek és szakmai háttér
Kiemelt módszertani fókuszok:
- Pszichológiai tanácsadás
- Személyközpontú (Rogersi) szemlélet
- Mindfulness és relaxációs gyakorlatok
- Önreflexiós feladatok, képi eszközök
- Asszertív kommunikáció

Fókusz
Miben tudok segíteni?

A teljesség igénye nélkül, gyakori témák:
- Családi, baráti és romantikus kapcsolatokban jelentkező nehézségek
- Ismerkedési és pártalálási nehézségek
- Önérvényesítés, határaink védelme
- Önmagunk elfogadása, önértékelési problémák
- Önismereti és identitással kapcsolatos kérdések
- Belső hang megtalálása
- Bizonytalanság döntési helyzetekben
- Nevelési tanácsadás – szülőkonzultáció
Csatlakozás
Jelentkezés az első konzultációra
Amennyiben szimpatikus a terapeuta bemutatkozása és kialakult a bizalom, akkor az alábbi naptárban lehet jelentkezni az első terápiás alkalomra. A szabad időpontok folyamatosan frissülnek.
Az első konzultáció díja 25.000 Ft, amely a foglalás véglegesítésekor fizetendő. A további alkalmak gyakorisága, keretei és díjazása a későbbiekben közvetlenül a terapeutával kerül egyeztetésre, az egyéni igényekhez és a közös munka jellegéhez igazodva.
Jelenleg nem fogad új klienseket!
Csatlakozás
Mester utcai rendelő
A személyes konzultációk Budapest IX. kerületében, a Mester utcai rendelőben zajlanak. A rendelő nyugodt, diszkrét környezetet biztosít a terápiás munkához, ahol lehetőség nyílik arra, hogy a közös beszélgetések biztonságos és elfogadó térben történjenek.
A helyszín tömegközlekedéssel és autóval is könnyen megközelíthető, a környéken parkolási lehetőség is rendelkezésre áll. Az alábbi térkép és információk segítenek a rendelő egyszerű megtalálásában.

